Csömend településtörténete
A település írásos említésével az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben találkozhatunk először. Az 1536-os adólajstromban Chemend néven található. Török Bálint birtokaként, de annak a Fajsz Ferencnek is itt voltak a földjei, akit a népszáj Fajsz fejedelem leszármazottjaként tart számon.
Ezidőtájt a falu jelenlegi helyétől északra, északnyugtra a Nagyberek mocsarai között bujt meg, Alsó-Gustyán- a régi niklai út mentés - Koszód környékén. 1726-os forrásban - már jelenlegi helyén - pusztaként találjuk, mint Lengyel és Mérey calád tulajdonát. Római katolikus népiskolájában már az 1770-es években tanítás folyt. A XIX. század közepétől a Széchenyiek birtokába került, a XX. Században pedig gróf Széchenyi Andor Pál volt a földesúr. Önkéntes tűzoltó egylete, levente egyesülete működött, bár a lélekszám ekkor nem volt jelentősen nagyobb a mainál.
A II. világháború idején egyetlen épülete sem maradt sértetlen. Kukoricát és gabonafélét termeltek, szarvasmarhát és sertést tartottak.
A közelmúltban kihelyezett bőrdíszmű üzem, majd zokni készítő üzem, ezt követően ruházati kis- és nagykereskedelmi üzlet működött a volt iskola épületében. Az 1987-88-as összefogás eredményeként a volt harangtoronyból templomot épített magának a közösség. Az épület udvarán a II. világháború áldozatainak nevét megörökítő emlékmű került elhelyezésre. A falukép rendezett, középületei felújítva várják az itt élőket.
- A település déli határában fekszik a Boronka- melléki Tájvédelmi Körzet.
- szép zöld övezet: sok erdő a közelben jellemző fafajok: akác, éger, fűz, nyír, kőris, fenyő
- az erdő vadállományban gazdag. Fácán, nyúl, szarvas, sok féle étkezési gomba is található (vargánya, galambgomba, rókagomba, tuskógomba, szegfűgomba)
- Nikla és környéke Vadásztársaság és a Gyótai Vadásztársaság vadászházakat tartanak fenn (szállás lehetőségek a turisták részére is)
