Szeretettel köszöntjük !

A Nagyberek és a Dráva közti homokterületen fekvő kistelepülés Belső-Somogyban, amely Somogyfajsz felől közelíthető meg. Határában folyik a Koroknai vízfolyás. Az apró falu rövid utcája elszórtan bújik meg. Jó időben több szomszédos község is elérhető az erdei puszták között lévő földutakon. Leggyakoribb fafajták az akác, fenyő, éger, kőris, tölgy. Az erdők alja a gombaszedők paradicsoma és itt nagy számban megtalálható a címerben szereplő ciklámen virág is. A környéken sok a halastó és az újraéledő erdei kistelepülés, mint Háromház. Madarakban, emlősökben gazdag a környék. Elsőként 1408-ban említették nevét a források Lybycz és Kozma települések egyesüléseként. Az elöregedett település egyedülálló természeti szépségét számos bel- és külföldi ingatlanvásárló is felfedezte. A falu több csodás históriával is rendelkezik. Az Aranyos-patak nevét egy a medrében állítolagosan talált aranyrögről kapta. A falu határában áll az ún. Képesfa.

Térségi rendezvények 2010 -ben:

Tavaszköszöntő - Erdei Kisvasút napja, Mesztegnyőn | képek

Majális Balatonkeresztúron ... | képek

Falunap Balatonberényben ... |képek

Népi játékok Napja Somogyfajszon... | Képek

Kistérségi kulturális bemutató Berényben ... | Képek

"Körbe jár a fakanál" ... | Képek

Nyílt nap a Balatonringen … | Képek

Pünkösdi borverseny Balatonberényben … | Képek

Vadásznap Szőcsényben ... | Képek

Fafaragó tábor Mesztegnyőn … | Képek

Kistérségi szezonnyitó … | Képek

Fajsz Fejedelmi Nap ... | Képek

25 éve alakult Sportegyesület ... | Képek

"Negyvenöt tánclépés, harminc szívdobbanás" | Képek

Boronkai Vigasságok … | Képek

Falunap Kéthelyen ... | Képek

Az elszármazottak találkozója Nemesdéden … | Képek

Polgárőrnap Balatonszentgyörgyön ... | Képek

Hagyományteremtő kistérségi szezonnyitó és búcsú ... | Képek

Falunap Mesztegnyőn … | Képek

Falunap Sávolyon … | Képek!

Halászlé Főzőverseny, Somogysimonyiban ... | Képek!

Vörs … tűzoltók … | Képek! | Képek!

II. Baglas Fesztivál … | Képek!

Falunap Gadányban … | Képek!

Rétesfesztivál Mesztegnyőn ... | Képek!

IX. Országos Kovácstalálkozó … | Képek!

20. Nemzetek Fesztiválja

VI. Eurofolk Fesztivál

Zászlószentelés … | Képek!

IV. Hagyományőrző Kocsifecskendő Verseny ... | Képek

Erdélyi Ízek Napja ... | Képek

XXIV. Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó …| Képek | Képek |Képek

Somogyszentpálon a Kisvasúti Nap ... | Képek

Gyümölcsfesztivál Nemesdéden ... | Képek

Szüreti felvonulás Kéthelyen ... | Képek

„ÉLET, ÉLET BETYÁR ÉLET” | Képek

Térségi rendezvények 2009-ben:

Kórus Fesztivál Gadányban ... | képek

Kistérségi nyugdíjas Ki-Mit-Tud Gadányban ... | képek

A mesztegnyői kisvasút napja ... | képek

Körbejár a fakanál … Nagyszakácsiban | képek

Területi Tűzoltóverseny ... Nagyszakácsiban| képek

Megyei Vadásznap... Somogyzsitfán| képek

Jó buli volt a KGST ... Marcali| képek

Kistérségi szezonnyitó ... Balatonmáriafürdő | képek | képek

Az Oltáriszentség ünnepe Niklán ...

9. Dunántúli Kórus Találkozó ... Marcali | képek

Tűzoltók Tárcsán Sütő Versenye Vörsön ... | képek | képek | képek

Falunap Mesztegnyőn ... | képek

4. Falunap Táskán ... | képek

Visszafoglalták a Csillagvárat ... Balatonszentgyörgy | képek

Baglas Fesztivál, Kéthelyen ... | képek

Falunap Csömenden ... | képek

Kukoricás Ételek Fesztiválja Gadányban ... | képek

A vízi zene ... Balatonmáriafürdő| képek | képek | képek

XI. Amatőr Művészeti Fesztivál Balatonberény ... | képek | képek

X. Rétes fesztivál Mesztegnyőn ... | képek

Szőkedencsi Falunap ... | képek

V. Eurofolk Fesztivál Marcaliban ... | képek | képek | képek | képek

II. Gördeszkás Találkozó Marcaliban ... | képek

Elkezdődött a verseny Nagyszakácsiban ... | képek

Mézes Nap Niklán ... | képek

2. Liget Fesztivál Sávolyon ... | képek

Jókai Anna Mesztegnyőn ... | képek

Szent István ünnepe Balatonújlakon ... | képek

Szent István ünnepe Balatonberényben ... | képek

Államalapítás ünnepe Balatonmáriafürdőn ... | képek

Falunap Sávolyon ... | képek | képek

Szüreti felvonulás Kéthelyen ... | képek

Keresztúrok Találkozó ... | képek | képek

Történelmi íjászverseny Boronkán ... | képek

Gyümölcsfesztivál Nemesdéden ... | képek

Szüreti felvonulás Balatonberényben ... | képek

Marcali Szüreti Mulatság ... | képek

Marcali vásár ... | képek | képek | képek | képek | képek | képek

Horgászverseny a Pusztakovácsi tónál ... | képek

 
A képek és ismertetők egy része a Marcali Kistérség és az iranymagyarorszag.hu oldalairól származik.