Programok
Nomádtalálkozó a faluban
Jó tíz éve még senki nem gondolta volna, hogy a kis településen gyerekek számára szervezett tábor hagyományt teremt,
és minden évben újra és újra megújul. Kézművetáborként indult, majd drámapedógiai táborként folytatódott és végül kiegészült sportprogramokkal is. Tavaly már nomádtábor formájában működött. A gyerekek jurtában töltötték az éjszakát egy ház udvarában, és megismerkedhettek a honfoglaló magyarok életével. Sokféle programot szerveztek nekik a nevelők.
Lehetőségük volt megtanulni az íjászkodást, bepillanthatak a fazekasmesterségbe, horgásztak és megismerkedtek az erdővel. A szabadban sütöttek, főztek és jóízűen lakmároztak az ízletes étkekből. A település lakói örülnek az évente megismétlődő tábornak, szívesen segítenek és részt vesznek a programokban is, hiszen ilyenkor gyerekzsivaly ébreszti a falut és az megtelik élettel.
Halastavak Libickozmán
Két halastó található Libickozmán a falu határában. Festői környezetben az erdő mentén héthektárnyi területet foglalnak el. A falu központjától alig pár kilométerre egy rövidke földúton közelíthetőek meg. Egy betelepülő, Kelevéz László volt az aki megvalósította pusztán azért, mert belszeretett a falu csendjébe és nyugalmába.
Tetteit a falu iránti szeretete vezérelte. A tavak mélysége körülbelül 1,5 méter és busa, ponty, amúr, keszeg fogható belőlük. Fürdeni nem szabad, de számos más programot kínál azoknak akik idelátogatnak. A napijegyes horgászat mellett a környező erdőkben kirándulási lehetőséget nyújt. Vagy ha éppen csak sétálni szeretnének körülötte vagy megpihenni a partján arra is van lehetőség. Akár családok is kellemesen eltölthetnek itt néhány órát. A háromházai vendégfogadó, amely pár kilométeres földúton elérhető, szálláslehetőséget is biztosít, így akár több napos kirándulás célpontja is lehet a kis somogyi település. A tavak a falu lakosságától gondos munkát kívánnak, de ezt az itt élők örömmel teszik, hogy mások is örömüket leljék bennük.
Fogadó az erdő mélyén
Libickozmáról kanyargós földúton közelíthető meg a háromházi vadászfogadó. Háromházon egykoron egy egész utca hosszat laktak. Most valóban csak három házban van itt élet. Igaz, hogy azokban az élet egyre nagyobb. Nyaranta, az iskolai szünidőben például a nagycsaládosok jönnek ide, ősszel pedig a vadászok és a természetközelben pihenni vágyók népesítik be a libici erdőnek ezt a kedves szegletét. A Libickozmához tartozó pusztákon a század elején ugyanannyi ember élt, mint a faluban. Aztán a termelőszövetkezetek és a tanácsok körzetesítése elrabolta a jövőt. Szőkepuszta, Kopárpuszta utolsó lakóit a 70-es évek vitték ki az erdőből. Most a természet kezdi visszaszerezni őket. A falu, de inkább az erdő szélén, néhány évvel ezelőtt kezdték el feléleszteni a régi szép időket. Vadászoknak és pihenni vágyónak egyaránt ideális az a környezet, amelyben a háromházai vadászfogadó várja a vendégeket. A házigazdák mindenre gondoltak. Még az erdő mélyén sincs olyan, ami hiányozna a tökéletes kikapcsolódáshoz. A fogadóban 12 szoba található és minden igényt kielégítő létesítmények. Házias konyhától az úszómedencéig és a szaunáig minden a vendégek rendelkezésére áll. A családi ünnepektől akár csak egy pihentető délutánig minden programnak igazi gazdái a vendéglátók. A panzióhoz tartozó 320 hektáros vadaskert és a környék erdei lehetővé teszik, hogy az ember közelebb kerüljön a természethez. Elsősorban a családokra és a vadászokra számítanak, de kisebb rendezvényeket is tartanak a fogadóban.
