Szeretettel köszöntjük !
A budai udvar szakácsai - szakács dinasztiái - évszázadokon át a falu szülöttei voltak. Az uralkodók becsülték a mestereket. Azok a szakácsok, akik apáról fiúra örökítve tisztségként viselték a királyi konyha és asztal gondját, csakis megbízható emberek lehettek. IV. László, Károly Róbert, Nagy Lajos, Zsigmond, Mátyás, II. Ulászló és II. Lajos király udvarában szakácsi mesterszakácsok készítették az étkeket.
Mátyás király idejében már hetvenkét szakácscsalád élt a településen, akik több mint 200 nemesi telekkel rendelkeztek. A leghíresebb mesterszakácsok: Eresztvényi Ferenc, Nemes Szakácsi Mihály és fia, Balázs, Weres György, Gondos János és fia, Illés voltak. A középkori falu keletkezésének históriájával együtt néveredete is érthető. Előbb Királyszakácsiként, később Nagyszakácsiként szerepelt a tizedjegyzékekben. A falu elnevezése mellett beszédes vezetéknevek - Kövér, Sós, Szita, Szakács - őrzik az egykori ősök emlékét. Történelmi források csak 1272-ben említik a település nevét, de a falu fennmaradt építészeti emlékei közül régebbi az az 1250-ben épült Pálos kolostor, ahol a szakácsi nemesek is temetkeztek. Az 1400-as években már városi kiváltságokkal büszkélkedő településen 1446-ban két templom is állt. Az egyik Szent Domokos, a másik Mindszentek tiszteletére.
A török pusztítás után az egykori három faluból, Kis-, Nagy és Királyszakácsiból megmaradt mai településre a XVIII. században költöztek át. Létezett még Külsőszakácsi és Szakácsi Kölked is. A falu műemlék jellegű római katolikus templomát 1808-ban építették csodálatos klasszicista stílusú oltárképeit és freskóit 1882-ben festették.
Térségi rendezvények 2010 -ben:
Tavaszköszöntő - Erdei Kisvasút napja, Mesztegnyőn | képek
Majális Balatonkeresztúron ... | képek
Falunap Balatonberényben ... |képek
Népi játékok Napja Somogyfajszon... | Képek
Kistérségi kulturális bemutató Berényben ... | Képek
"Körbe jár a fakanál" ... | Képek
Nyílt nap a Balatonringen … | Képek
Pünkösdi borverseny Balatonberényben … | Képek
Vadásznap Szőcsényben ... | Képek
Fafaragó tábor Mesztegnyőn … | Képek
Kistérségi szezonnyitó … | Képek
Fajsz Fejedelmi Nap ... | Képek
25 éve alakult Sportegyesület ... | Képek
"Negyvenöt tánclépés, harminc szívdobbanás" | Képek
Az elszármazottak találkozója Nemesdéden … | Képek
Polgárőrnap Balatonszentgyörgyön ... | Képek
Hagyományteremtő kistérségi szezonnyitó és búcsú ... | Képek
Halászlé Főzőverseny, Somogysimonyiban ... | Képek!
Vörs … tűzoltók … | Képek! | Képek!
II. Baglas Fesztivál … | Képek!
Rétesfesztivál Mesztegnyőn ... | Képek!
IX. Országos Kovácstalálkozó … | Képek!
IV. Hagyományőrző Kocsifecskendő Verseny ... | Képek
Erdélyi Ízek Napja ... | Képek
XXIV. Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó …| Képek | Képek |Képek
Somogyszentpálon a Kisvasúti Nap ... | Képek
Gyümölcsfesztivál Nemesdéden ... | Képek
Térségi rendezvények 2009-ben:
Kórus Fesztivál Gadányban ... | képek
Kistérségi nyugdíjas Ki-Mit-Tud Gadányban ... | képek
A mesztegnyői kisvasút napja ... | képek
Körbejár a fakanál … Nagyszakácsiban | képek
Területi Tűzoltóverseny ... Nagyszakácsiban| képek
Megyei Vadásznap... Somogyzsitfán| képek
Jó buli volt a KGST ... Marcali| képek
Kistérségi szezonnyitó ... Balatonmáriafürdő | képek | képek
Az Oltáriszentség ünnepe Niklán ...
9. Dunántúli Kórus Találkozó ... Marcali | képek
Tűzoltók Tárcsán Sütő Versenye Vörsön ... | képek | képek | képek
Falunap Mesztegnyőn ... | képek
Visszafoglalták a Csillagvárat ... Balatonszentgyörgy | képek
Baglas Fesztivál, Kéthelyen ... | képek
Kukoricás Ételek Fesztiválja Gadányban ... | képek
A vízi zene ... Balatonmáriafürdő| képek | képek | képek
XI. Amatőr Művészeti Fesztivál Balatonberény ... | képek | képek
X. Rétes fesztivál Mesztegnyőn ... | képek
Szőkedencsi Falunap ... | képek
V. Eurofolk Fesztivál Marcaliban ... | képek | képek | képek | képek
II. Gördeszkás Találkozó Marcaliban ... | képek
Elkezdődött a verseny Nagyszakácsiban ... | képek
2. Liget Fesztivál Sávolyon ... | képek
Jókai Anna Mesztegnyőn ... | képek
Szent István ünnepe Balatonújlakon ... | képek
Szent István ünnepe Balatonberényben ... | képek
Államalapítás ünnepe Balatonmáriafürdőn ... | képek
Falunap Sávolyon ... | képek | képek
Szüreti felvonulás Kéthelyen ... | képek
Keresztúrok Találkozó ... | képek | képek
Történelmi íjászverseny Boronkán ... | képek
Gyümölcsfesztivál Nemesdéden ... | képek
Szüreti felvonulás Balatonberényben ... | képek
Marcali Szüreti Mulatság ... | képek
Marcali vásár ... | képek | képek | képek | képek | képek | képek