A település első izben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő, mint plébániás hely. 1395-ben Nikala, 1454-ben Nikla alakban említik az oklevelek. 1536-ban Miklay Ferenc volt a földesura. 1660-ban Könczöl Mihály és Somogyi István jószágai közt sorolják fel. A hagyomány szerint a középkori falu nem a mai helyén, hanem Nikla és Hódoshát között a Kosztorica-ér mentén feküdt. A Balaton vize akkoriban idáig felért, azaz nyilván kihasználták a nádas vízi-világ nyújtotta természeti előnyöket is. Nincs bizonyíték rá, hogy a község mai közigazgatási területén több más falu is lett volna a középkorban, a lehetőség azonban nem zárható ki, miután a középkori településhálózat lényegesen sűrűbb volt a mainál. 1701-1703. körül kelt összeírás szerint puszta /azaz lakatlan helye/ és a Csoknay család birtoka. 1715. évi összeírásban új telepítvényként szerepel. Telepesei a későbbi adatok szerint tótok, de nem felvidékről. hanem a mai Horvátország és Bosznia vidékéről jöhettek. Szlavóniát még a XIX. Század elején is Tótország-nak emlitik. Hasonló telepítésű volt Somogyszentpál, Táska, Buzsák, Pusztakovácsi és Somogyfajsz is. 1726-1733-ban a Thulmon családé. 1767-ben özv. Káldy Jánosné Enessey Rozália és Thulmon Zsigmondné Arumpruster Julianna birtoka. 1773-1776-ban a Thulmon és Kály családon kivül megjelenik a községben a Berzsenyi és Barcza calád is. A XIX. században a nemesi birtokok tovább aprózódnak. A néphagyomány szerint "kurta uraságok" laktak a faluban, kisebb kúriákban, mint a Jónás, a Gálovics, a Viktor, a Rajcs, a Fischer, a Körmendi, a Laipzig és a Berzsenyi család. A Berzsenyieknek három kúriája ma is áll a faluban. A Fischer család kúriája Fischer pusztán volt, míg a Laipzig kúria helyén épült az iskola. A községben 1831. óta működik elemi iskola. A falu római katolikus temploma a XVIII. Században épült, egyszerű, klasszicizáló későbarokk építmény. A községben átvezetett a XIX. század elején kiépült postaút Budáról Siófokon, Balaton-Szemesen, Balatonbogláron, Lengyeltótin, Marcalin és Nemesviden át Kanizsára, illetve tovább az Adria felé. E fontos országút Niklát is bekapcsolta az ország vérkeringésébe, így például Berzsenyi Niklai "remete élete" a mai divatos felfogás szerint erős túlzás. Nikla csak a vasúthálózat kiépítése után veszítette el addigi jelentőségét, mivel a vasútvonalak elkerülték a települést. A XIX. században a mezőgazdasági tevékenység mellett halászattal, méhészkedéssel, nádaratással, kendertermesztéssel foglalkoztak az itt élő emberek.A XX. Század elején 212 házában 1466 ember élt, ekkor több család kivándorolt. A Horty rendszerben özv. Berzsenyiné és Leipzig voltak a legnagyobb birtokosok. Önkéntes Tűzoltó Egyesület, levente egyesület, Polgári Lövészegylet működött ebben az időben. A II. világháború végén a falu sokat szenvedett, mivel a front közelsége miatt a falu lakosainak nagy részét kitelepítették Nágocsra, Gamásra és Somgyvámosra. 1944. december 6-6ől 10 hónapon keresztül oroszok tartózkodtak a faluban, minden 10. ház lakója maradhatott, a többieknek el kellett hagyniuk a települést. A 38 háborús áldozat nevét a temetői út mellett 1993-ban állított, Szanyi Péter szobrászművész alkotása örökíti meg. A niklai körjegyzőséghez tartozott 1950-ig Csömend és Boronka. A közös tanácsok létrejöttével Niklához csatolták Csömendet, majd később Táskát is. A tanácsi rendszerben Nikla mindvégig önállóan vagy székhelyközségként működött. A rendszerváltást követően Nikla székhellyel Csömend és Táska társulásával körjegyzőséget hoztak létre, melyből 1994. január 1-el Táska kilépett. A környező falvak termelőszövetkezetei /Nikla, Pusztakovácsi, Somogyfajsz, Libickozma/ 1969-1970-ben egyesültek. Az "Egyesült Erő" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet központja Pusztakovácsiban volt. A termelőszövetkezet 1999-ben felszámolásra került. A termelőszövetkezet összevonásakor a niklai tsz. a pusztakovácsiba olvadt be. Az új általános iskola 1960-ben, a művelődési ház 1961-ben épült, a községháza 1971-ben, ezt követően 1998-ban majd 2003-ban került átalakításra, bővítésre ill. felújításra.