Somogysámson látnivalói
Somogysámson, Somogy északnyugati sarkában, a Marcali-hát nyugati oldalán fekszik. Belterülete 170 ha, külterülete 2114 ha, lakossága 787 fő. Eredetileg középkori település, neve egy
1533-ban keletkezett egyházlevélben fordult elő első ízben. A közigazgatásban is fontos szerepet töltött be, 1950-ig körjegyzőség működött itt. 1950-től a rendszerváltásig Községi Közös Tanács székhelye, társközségei Somogyzsitfa és Csákány községek voltak.
A kedvező természeti adottságok - jó termőföld, lankás domboldalak, mély fekvésű legelők - jó lehetőséget nyújtanak mind a növénytermesztéshez, mind az állattenyésztéshez. A község lakói mindig földművelésből és állattenyésztésből éltek.
A település hosszan húzódik a Fő utca két oldalán. Ebben az utcában találhatók a nevezetesebb épületek, közintézmények.
A római katolikus templomot, amelynek alapja a török hódoltság előtti idők emlékét őrzi 1773-ban szentelték fel. Az 1781-ben eldőlt tornyot csak évtizedekkel később tudták újjáépíteni. 1844-ben készült el a főoltárkép. A templom kertjében található a két világháború 88 hősi halottjának emlékműve. A templom és a plébánia épületegyüttesének déli szomszédja az 1964-ben épült általános iskola, mely felújított állapotában méltó helyen áll a község egyik büszkesége, az
1989-1992-ben épült Nagy Ervin tervezte Makovecz stílusú faluház mellett. A többi építmény is említésre méltó. Szépek a parasztházak, az út menti emlékkeresztek, a Grátz Antal tervezte orvosi rendelő, az önkormányzat hivatala és a Böki-hegy borospincéi.
A községben több fontos, a környezeti kultúrát javító fejlesztésnek örülhetett a lakosság az elmúlt években. Jelentős összeget fordítottak a
víz vastartalmának csökkentésére, a higénikus szemétszállítás megoldására, a távbeszélő hálózat korszerűsítésére, bővítésére, de a legnagyobb horderejű változást a vezetékes gáz megjelenés hozta. Hosszas szervezőmunka, a lakosság áldozatvállalása eredményeként 1998. november 25-én örülhettek a sámsoniak a fellobbanó gázlángnak. A 2000-es évtől kezdődően kábel TV szolgáltatás is van a településen,
melyet egyre több háztartásban vesznek igénybe. 2003-ban készült el és került átadásra a rendőrség helyi KMB irodája. 2004-ben teljes felújításra került az 1958-ban épült óvoda épület. A több kisebb-nagyobb fejlesztési elképzelés mellett nem mondanak le a sámsoniak a falu alatt húzódó természeti kincs, a termál -, illetve gyógyvíz hasznosításáról, amely 1850 méter mélységben vár arra, hogy felszínre kerülve új lehetőséget nyújtson a község és környéke lakóinak.