A település Belső-Somogyban a Dél-Balatoni Berek (Nagyberek) dél-keleti szélén található. A Balatontól 10 km, Marcalitól 9 km. Megközelíthető 68-as útról Kéthely Marcali között elágazó 67108-as számú műúton. Balatonfenyves-Somogyszentpál berket átszelő kisvasúton. Tengerszint feletti magassága 100-130 m. A vidéket évszázadokon keresztül lápok, erdők hatalmas mocsarak a Balaton árterének közelsége határozta meg. A falut északról a Nyugati övcsatorna, Keletről a Koroknai vízfolyás fehérvízi ősláp természetvédelmi területe, Nyugatról "Marcali víztározó" Boronkai patak Sári csatorna határolja. A térség faállománya akác, tölgy, nyár, fűz, éger, rekettyefűz. A halfajták között ezüstkárász, keszegfélék, csuka, compó, ponty és harcsa mellett a buga található.

A terület vadállományban gazdag, jó minőségű gímszarvas, őz és vaddisznó található kisebb létszámú fácán és kevés vadnyúl. I.e. 270-ben kelták éltek a vidéken majd a népvándorlás során germán, hun, gótvándorlók közül a szláv népek telepedtek le, vadásztak, halásztak, gyűjtögető életmódot folytattak. A honfoglalás után megkezdődik az erdőirtás, és kezdetét veszi a föld művelése és az erdei állattartás. Somogyszentpál két község egyesítéséből alakult ki, melyek előtte Tótszentpál és Varjaskér nevet viseltek. Tótszentpál a 14. századból a pápai tizedszedők jegyzékében "Ecclesia Santo Paulo" néven szerepelt. A török hódoltság alatt csaknem teljesen elpusztult, az újratelepülés után 1660-tól Zankó Miklós volt birtokosa. 1715-ben 15 magyar háztartást írtak össze. A 18. században dél-szláv tót telepeseket hoztak a Nagyberek lecsapolásához, hogy termőföldet nyerjenek. 1726-tól Esterházy - hitbizományhoz tartozott. Ő volt a földes ura a 20. századig. A hódoltság alatt elpusztult település után az új település a régi helyétől keletebbre, Varjaskérhez közelebb épült.

Varjaskér az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben "Keer" alakban szerepelt. Az 1536-os adólajstromban szerepel, mint Varjaskér, Török Bálint volt a földes ura. 1733-tól a Hunyady család tulajdonába került. Középkori templomának romjai bejárati fala" 13. századból" ma is látható. Varjaskéri vár a hódoltság alatt lerombolt alapkövei a mezőben megtalálhatók. Az elpusztult település helyében tőle nyugatra Tótszentpálhoz közelebb település épült. A betelepülő dél-szlávok egymással rokonságban álló családok voltak. A láp csapolásával, vadászattal, halászattal, nádaratással, méhészkedéssel, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. A telepesek 1726-ban új templomot építettek az akkori házépítési technikával sövényből fonva, sárral tapasztva, zsúppal fedetten.

A telepeseknek tótnak mondván magukat kapta a település a Tótszentpál nevet. Kedvelt szentjük Szent Antal volt, így Tótszentpálon Szent Antal templom állt. A templom tűzvész során elpusztult, helyén épült 1774- 78 között a mai is meglévő barokk stílusú kőtemplom. Az oltárkép freskóját idős Dorffmeister István festette. A 20. sz. elején Tótszentpál 150 házában 1006 lakos, Varjaskér 113 házában 765 lakos élt. A két falu 1929-ben egyesült Somogyszentpál néven, melyben 386 házban 1758 lakos élt. Tótszentpálhoz tartozott Susány, Nyír-puszta, Berki-Felső major, Prévaz, Pálmajor, Hunyadi-akol, és Kisperjés. 1815-ben épült iskola sövény fonatú, vert falu nádtetős épület volt, majd a tűzvész után Tótszentpál és Varjaskér külön tégla falu iskolát építetett.

A községben az alapfokú oktatás 2000-ig folyt. Az oktatás 1920-as évekig horvát nyelven történt, ezután indult meg nyelvileg is a magyarrá válás folyamata. A lakosság még tartja és ápolja régi hagyományait, szokásait, részben babonáit és viseleteit. Ma horvát nyelvet már nem beszélik, becenevek, és néhány tárgy neve őrzi emlékét. A lakosság kézműves hagyományaként megmaradt a fonás, szövés, valamint a keresztszemes és rátétes hímzés melyet népművészeti szinten folytatnak. A térségben egyedülálló a községben található 26 darab útszéli kegyszobrok és kőkeresztek, melyek folyamatosan felújításra kerülnek. A község határában 1900 méter mélyen található 85 fokos termálvíz termálfürdőként hasznosítása tervezés alatt áll.