Bemutatkozás
A Marcalitól vezető közút balatonszentgyörgyi elágazásánál már elkezdőik a falu, ahol egy különálló településrész,
Szőcsénypuszta családi házai szegélyezik az országutat. Északra haladva két km után érjük el az 1951-ig önálló községekként működő Felsőzsitfa és Somogyfehéregyház összevonásából létrejött Somogyzsitfa magját. A település megközelíthető a 7-es autóútról is a 7 km-re lévő csákányi elágazástól, Hollád irányából illetve Nemesvid érintésével Zalakomár felől. Az utóbbi községben lehet vonatra szállni. /
Somogyzsitfa közigazgatásilag egységes község. 1951-ben a tanácsok megalakulásakor kapta elnevezését. Somogyfehéregyház, Felsőzsitfa és
Szőcsénypuszta jelenti Somogyzsitfa egészét./ 1. Fehéregyház: Egy 1368-as okiratból tudjuk, hogy Fejéregyházi György leánya Katics asszony birtokolta ekkor a települést és határának északi részét. 2. Felsőzsitfát a középkorban Sikova alakban említik az oklevelek, 1536-ban Sytwa elnevezéssel szerepelt az adólajstromban. 3. Szőcsénypuszta 1254-ben Zeuchen alakban fordult elő.
A 15. Századtól a Szőcsényi család birtokában volt. A hódoltság után a Festetics család, majd az esztergomi főkáptalan, később gróf Széchenyi Pál, végül 1872-től a Véssey család volt a környék legnagyobb földesura
. Ők építették 1891-ben azt az eklektikus stílusú kastélyt, amely egy 17 hektáros, természeti védelem alatt álló parkban áll. A park csodálatos élményt nyújt. Látható platán, vérbükk, magnólia, sárga és rózsaszínű vadgesztenye, ginkófa, japánakác stb."Kultúránk az erdő irtásával kezdődött és csak az erdő megtartásával maradhat fenn! "/ H. Leihundgut /. E mondat a szőcsénypusztai Erdőgazdasági Szakmunkásképző Iskola mottója, melynek
igazsága a civilizáció magas fokán különös hangsúlyt érdemel. Kellemes varázst ad utunknak az erdő árnyéka, ahol a bekéredzkedő napsugarak kedvet, derűt, jó hangulatot ébresztenek. A Vár-bükk- és a Gesztenyés-domb öleléséből előbújva, s a Marcali-hát lankáin továbbhaladva utunk Marcali irányából Somogyzsitfa-Szőcsénypusztára visz.